Földből kiragadott tárgyak

Ichino Masahiko tanulmánya

A Tamba yaki, más néven tachikuiyaki 立杭焼 egyk e a hat ősi japán kerámiaközpontnak. (Six Ancient Kilns 六古窯 Rokkoyō) Ezt a kategóriát  Koyama Fujio (小山富士夫 1900–1975) alkalmazta először a leghíresebb japán kerámiák jelölésére.

Bizen kerámia  (備前焼, Bizen-yaki), Bizen, Okayama
Echizen kerámia (越前焼, Echizen-yaki), Echizen, Odacho és Miyazaki, Fukui Prefecture
Seto kerámia  (瀬戸焼, Seto-yaki), Seto, Aichi Prefektúra
Shigaraki kerámia (信楽焼, Shigaraki-yaki),  Kōka, Shiga, a Biwa-tótól keletre
Tamba kerámia tamba, vagy Tachikui ware (丹波立杭焼, Tamba-Tachikui-yaki), Sasayama és Tachikui  - Hyōgo
Tokoname kerámia  (常滑焼, Tokoname-yaki), Tokoname, Aichi prefektúra

A Tamba kerámia  egy a régi hagyományos japán kerámiastílusok és központok közül, nevét pedig  Ko Tamba azaz régi Tamba tartomány nevéről kapta, ahol elhelyezkedett.  Ezek a központok a japán középkorban (chusei), azaz a XII-XVI. század között alapvetően mindennapi szükségleteket kielégítő mázatlan kerámia tárgyakat gyátottak. A régi Tamba területe ma nagyrészt Kyoto és Hyogo prefektúra területére esik. Középkori eredetű pince, vagy alagút rendszerű anagama kemencéket, illetve Edo időszakbeli noborigama  és csak a Tambára jellemző kígyó kemencéket, (jagama) műhelyeket ma is használnak ezen a területen.

A középkori Tamba kerámiák tárgyai nagyrészt tárolóedények, kancsók, vázaszerű tartók, (tsubo)  csőrös (katakuchi) és normál csészék, főzőedények és sztúpa formájú kerámiatornyok voltak.  Nehéz különbséget és ős eredetet találni a hat hagyományos kerámiaközpont stílusa és termékei között, az szembetűnő, hogy a Tamba, Echizen és Tokoname termékek mennyire hasonlítanak egymáshoz. 

Mégis, egymás mellé téve egy Shigaraki, Tamba, Echizen stb mázatlan kerámiát, a nyilvánvaló hasonlóság mellett kis odafigyelés után kiütköznek az alapanyag különbségéből adódó jellegzetességek is.  Ezek a kerámiák a helyre jellemző, általában nagy vas tartalmú agyagból készülnek, fatüzelésű kemencékben. A hosszú égetési idő alatt az anyag összetételében jelenlévő eloszlási egyenlőtlenségeknek köszönhetően a kerámia spontán mintákat fejleszt. Ehhez járul a kemence tüzeléséhez használt fa, hamu, pernye lerakódása a kerámiára (és a kemence falára), míg végül a hamu ásványi anyagai szó szerint ráolvadnak az agyagra, fémes, mázszerű réteget képezve rajta, vagy néhol, éppen ellenkezőleg az anyag helyi hőmérsékleteloszlását módosítva járulnak hozzá minták kialakulásához. Ilyen magas hőmérsékleten égetett sueki (須恵器), alapvetően mázatlan kerámia az Echizen, a Bizen, a Shigaraki és a Tamba is.
A Tamba fő műhelyei  Tachikui 立杭, és Kondamachi 今田町 faluban voltak, innen a Tamba alternatív neve is.

 Csak a Tambára jellemző forma, vagy anyagkezelés a XVI. századig alig különíthető el, jellegzetesen Tamba volt viszont valamelyik korai mester jókedvének köszönhetően a nekokai  (cicakarom) motívum.

A pusztán mindennapi szükségleteket kielégítő Tamba kerámia a tea XVI. századi felemelkedéséig nem kapott szerepet a tea eszközök között, de még Rikyu korszakában sem örvendetett különösebb népszerűségnek. Aztán a XVII. század elejétől egyre több feljegyzésben, teaszertartás leltárában bukkan fel olyan tea eszköz, ami Tamba műhelyből származik. Főleg teatartók, vázák, chairék.

Ilyen kitüntetett teás tárgy ez a különleges, igazi vízmerő vödröt formázó friss víz tartó kerámia (bitoeguchi).

Tamba bitoeguchi, friss víz tartó -   Korai Edo korszak   -   Átmérője 30 cm   Hyogo Prefektúra Kerámia Múzeuma

Az első Tamba műhelyt a Heian kor (794-1185) vége felé nyitották. Az Azuchi-Momoyama korig (1568-1600) az itt készített kerámiákat Onohara kerámiának nevezték. Tárolóedényeket, mozsarakat égettek máz nélkül a domboldalakra épített anagama kemencékben
1611-ből van tudomásunk egy újabb nagy égető kemence építéséről, ebben az időben a Tamba már nagy, tömegtermelést szolgáló központ volt változatos stílusú és formájú termékekkel.

A teamesterek által kissé elhanyagolt ősi kerámiakultúra helyzete akkor változott némileg, amikor a kor ünnepelt nemesura és teaművésze, kerttervezője, stb.  Kobori Enshū (小堀 遠州 1579 - 1647) kedvenc műhelyei közé emeli a Tambát. Az "Enshu nanagama" korabeli feljegyzésekből következtethetően az Agano, Asahi, Bizen, Iga, Satsuma, Seto, Karatsu, Shigaraki, Takatori, Tamba, Uji Tawara és Zeze kerámia termékei voltak. Kobori Enshu "tetszése" a gyakorlatban patrónusi kapcsolatot jelentett, bejáratot a legnagyobb presztízsű fogyasztókhoz, rajtuk keresztül pedig összes vazallusukhoz. Úgy tűnik, hogy maga Enshu vezette be a Tamba kerámiában addig tiltott újítást, hogy mázat alkalmazzanak a földszerű, rusztikus felületen. A máz sötét vas oxid volt, ami csak ritkán színezte, inkább fényesítette a Tamba tárgyak jellegzetes felületét, de ha színként jelent meg, akkor fekete, barna, zöld tartományban maradt, inkább tovább mélyítve és nemesítve a kerámia adottságait és stílusjegyeit. A műhelyek az 1600-as évek közepétől kezdve nemcsak a nagy teamesterek közvetlen kíváncsisága és igényei révén, hanem az ún "tobutsuya" tea tárgy kereskedők hálózatán keresztül is munkához jutottak és kiemelkedtek a mindennapi "fazekas" létből. A tea kereskedők abban az időben a mai teaboltok mintájára működtek, de sokszor házalva, a vidéket járva. Némelyikük nagy forgalmú, társadalmi csomópontokban, kedvező helyen telepedett meg és (esetenként) azóta is ott van. Ezek a kereskedők aztán gondosan feljegyezték a most már ismert és kedvelt, de továbbra is sajátos stílusnak számító Tamba teatárgyak (és más használati tárgyak) rendeléseit.  Nem ritkán persze templomi vezetők szerzetesek voltak a közvetítők, vagy maguk a kereskedők, ilyen volt a XVII. században a híres Kinkakuji (Arany pavilon) apátja Horin Shosho is, aki gondos könyvelést vezetett, innen tudjuk, hogy rendszeres megrendelője és eladója volt a magas minőségű Tamba termékeknek.

A Meiji korban (1868-1912), a Tamba központja a közeli Tachikuiba költözött és távoli piacokat is kiszolgált Tachikui kerámia néven. 

Tamba suiteki, kalligráfia vízcseppentő 7,4 x 5,3 cm
 
A XVIII századtól kezdve viszont a puccos kyotói arisztokrácia feltalálta és buzgón támogatta saját kerámiastílusát és műhelyeit sok arannyal, színnel, képpel, porcelánnal és festéssel, a Tamba pedig visszakerült a rusztikus, földes kerámiák csoportjába. Az idők folyamán finoman alkalmazkodott, változott és bár stílusából eredően nincs a figyelem és a divat középpontjában e változásoknak köszönhetően egy sor érdekes kísérletnek is alapjául szolgált. (lásd a lenti képeket). Az eredetileg mázatlan anyagra felkerüt máz ugyan kiszínesedhetett, de mindvégig megtartotta a visszafogott, természetesen elegáns stílust. Ma a Tamba egyik védjegye a matt vagy fényes égszínkék máz. A Tamba kerámia tehát ma is létezik, 66 műhelyben működik a szokásos, hatalmas, sokszor több műhely által közösen használt, fával tüzelt "kémény-kemencékben". Vázák, tálak, csészék, virágtartók, kerti kerámiatárgyak a jellemző termékeik.

Teás szemmel a Tamba kifejezetten finom, értő szemet kívánó (vagy nevelő)  intelligens választás egy tea színpad összeállításakor.
 

Tamba teatartó 10.8cm átmérőjű 12.7cm magas